Bálint Zsigmond:

Marosvásárhelyen született 1937. október 21.-én. Kolozsváron 1965-ben mérnöki oklevelet szereztt, majd visszatérve Marosvásárhelyre a MOBEX bútorgyárban dolgoztt nyugdíjazásáig. A fényképezéssel a középiskolában ismerkedett meg. Az egyetem elvégzése után fényképei rendszeresen szerepeltek az országban, majd 1969-tól külföldön. Eddig több mint 250 hazai és közel 300 nemzetközi kiállításon mutatták be munkáit. A 80-as évek elejétől rendszeresen fényképezi [...]

Báthori Zsigmond:

1973 május 12.-én született Marosvásárhelyen. A mezőgazdasági líceum elvégzése után tanulmányait a MOGYE fogorvosi karán folytatta. A kínai horoszkóp szerint a Bivaly jegyében született, és nagyon is jellemző rá ez a jegy: gyakorlatias, kitartó, céljait tüzön-vízen át megvalósítja. Fizikai és szellemi képességeit a ju jitsu gyakorlásával tartja fenn, a keleti kultúra iránti érdeklodését a japán [...]

Bereczki Ottó-Béla:

Marosvásárhelyen született 1985 augusztus 23.-án. 1994-ben elvégezte a Mihai Eminescu ifjusagi ház által szervezet fotókört. Tanulmányai befejezése után elkezdett dolgozni egy elktronikai szervizben, ahol FOTO-VIDEO keszülékeket javít, amelyek újrakeltik a fotózási szenvedélyét. 2009 augusztusában tudomást szerez a Marosvásárhelyi Fotóklub által szervezett fotó-piknikről, amin részt is vesz 10 képpel. Azóta aktív tagja a klubnak. Részt vett [...]

Both Gyula:

1962 február 18.-án született Székelykeresztúron. Első találkozása a fotózással 1975-ben volt, Segesváron. A művészfotozással 1985-ben kezdett foglalkozni, amikor hazai tárlatokon meg is jelentek a kepei. 1990-től alkalmazott fotografiával foglalkozott. 1996-tól lett a Marosvásárhelyi Fotóklub, majd 1998-ban a Romániai Fotóművészek Szövetségének tagja, 1999-ben megkapta a Nemzetközi Művészfotó Szövetség AFIAP kitüntetését. Számos belföldi és külföldi tárlaton szerepelt. [...]

Brassay Károly:

1952-ben születtet Marosvásárhelyen. Itt végezte tanulmanyait, majd Bukarestben, egy posztliceális fényképészeti iskolában tanult. Az iskola elvegzese utan egy műterembe került, ami azt jelentette, hogy mindent neki kellett végeznie: felvételezést, előhívást, nagyítást, retusálást, és még riportozni is járt. Ez nagyon sokat jelentett szakmai tökéletesedésében. Néhány év mulva átkerült jelenlegi munkahelyére, a Romtelecomhoz. Itt inkabb a technikai [...]

Haragos Zoltán:

1929. május 9.-én született a Maros megyei Ákosfalván. Három éves volt, amikor Marosvásárhelyre költöztek. Itt érettségizett, a Kereskedelmi középiskolában. Könyvelőként kezdett dolgozni. Húsz éves korától fényképez. Mint természetjáró arra gondolt, hogy megörökíthetné azokat a tájakat, ahol járt. Így vált szenvedélyévé a fényképezés, melyet önszorgalomból, fotós, fotóesztétikai és képzömuvészeti szakkönyvek tanulmányozásával, és sok gyakorlással sajátított el, [...]

Incze István:

1943. április 13.-án született Marosvásárhelyen. A marosvásárhelyi „Európa” gimnázium fizika-kémia szakos tanára. 1965-ben Marx József fotómuvész tanítványaként kezdett el fotózni. Kezdetben fekete-fehér képek készítésével foglalkozik. Mivel képzőmuvész családból származik, nagyon hamar a színhatások tanulmányozása felé fordul az érdeklodése. Így már 1974-től színes fotózással foglalkozik. Kezdetben nagyon sok technikai problémát kellett legyőznie, amiben segítségére volt Horváth [...]

Kerekes Péter Pál:

1941. október 29.-én született Marosvásárhelyen. A fényképezés először csak a természetjárás – a hegymászás és a barlangászat során szerzett élményei megörökítését jelentette, ám hamar szerelmévé vált: a fekete-fehér képeket követték a színesek, majd a nagy élmény: a dia és a diaporáma. 1965-től a Marosvásárhelyi Fotóklub tagja, 1974-ben vették fel a Román Fotómuvészek Szövetségébe; több hazai [...]

Kucsera Jenő:

1942. május 27.-én született. Első fényképezogépét 13 éves korában kapta ajándékba édesanyjától születésnapjára. 1978-tól a Marosvásárhelyi Fotóklub tagja. 1980-tól rendszeresen részt vesz hazai és külföldi kiállításokon, ahol időnként díjazzák képeit. 1985- ben tagja lesz a Román Fotómuvész szövetségnek (AAFR). Munkásságával nagyban hozzájárul a fotóklub muvészi szintjének emeléséhez. Témavilága változó, a portrétól a szocio-fotón át az [...]

Marx József, Hon. (1914-1992):

Marosvásárhelyen született 1914. április 23.-án. Érettségi ajándékba kapott édesapjától egy fényképezőgépet, 1930-tól képei nemzetközi fotókiállításokon is jelen voltak. 1953-ban az ő kezdeményezésére és vezetése alatt jött létre az ország első fotóklubja Marosvásárhelyen. Ugyancsak az ő lelkes munkája révén számos üzemben, gyárban és iskolában is fotóklubok alakultak Marosvásárhelyen és Erdély-szerte. Ő volt a kezdeményezője a Marosvásárhelyen [...]

Nemes Attila:

1968. január 24.-én született Marosvásárhelyen. Édesapjától, aki amatőr fényképész volt, nagy érdeklődéssel tanulta el az akkor meg csak fekete-fehér nagyítás technikáját. Közben kedvet kapott a fotózáshoz, és megvette első fényképezőgépét, egy Smena 8M-et. Később édesapjától kapott egy Zenit-E gépet, amivel a kirándulásokon, hegyi gyalogtúrákon látottakat örökítette meg. Kedvenc témája a portré. Jelenleg is érdeklődik az [...]

Nemes Réka – Orsolya:

1974. december 21.-én született Marosvásárhelyen. Jelenleg óvónőként dolgozik, de volt idő, amikor fotólaboránsként közelebb kerülhetett a fotózás világához. Már kisgyermek korában kedvelte a fényképezőgépeket, de az igazi pillanat 15 éves korában érkezett el, mikor édesapjától kapott egy fényképezőgépet. Azóta megörökíti az érdekes pillanatokat, az örök értékeket. Szereti a szépet és a természetest. elephant2742@yahoo.com

Pálosi Ferenc:

1932. október 2.-án született a Maros megyei Szászcsáváson, Romániában. 1945-től él Marosvásárhelyen, itt végezte tanulmányait. A munka mezején töltött életpálya után 1990-ben nyugdíjba vonult. 1969-től fényképez. Szakkönyvek és fotós szaklapok tanulmányozásával autodidaktaként fejlesztette ismereteit a fekete-fehér és színes-dia fototechnikában. 1982-től tagja a marosvásárhelyi Fotoklubnak. Képeivel szerepel az országos fotokiállitásokon, 1984-től nemzetközi fotószalonokon is részt vesz. [...]

Plájás István:

Marosvásárhelyen született 1953-ban. Tanulmányait szülovárosában és Jászvárosban végezte. Elso fotóit 1970-ben készítette, néhány a helyi napilapban jelent meg. 1974-1979 között a jászvárosi Opinia Studenteasca több mint 250 fotóját közölte. Érdeklődése a fotómuvészet iránt meghatározó módon Haragos Zoltán fotómuvésznek köszönhető. 1980-1983 között tagja a Marx József által vezetett Marosvásárhelyi Fotóklubnak. Ezidőben készített fekete-fehér képei többségükben grafikai [...]

Rogoza Ferenc:

1985-ben született, Nagybányán. Marosvásárhelyre 2004-be jött az Orvosi és Gyogyszerészeti egyetem Gyogyszerészeti karára. A fotózással ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni. 2005-től jár a Marosvásárhelyi Fotoklubba. A fotoklub tagjaival közösen, 2007-es téli tárlaton állította ki először képeit. 2008-ban részt vett Magyarorszagon a Nemzetközi Ifjusági Fotos Alkotótáborban. Képei több fotópályázaton is részt vettek: 5. Nemzetközi Fotópályázaton (különdíj), [...]

Szegedi Ferenc:

1960-ban született Marosvásárhelyen. Fotótanfolyamot végzett az ifjúsági kultúrháznál, 1989-ben. Ugyanitt alapító tagja a Blende fotóklubnak. 1993.-tól a Marosvárhelyi Fotóklubnak, majd 1998-tól a Romániai Fotómuvészek Szövetségének tagja. 2001-től a Nemzetközi Fotómuvész Szövetség (AFIAP) kitüntetettje. Részt vett több alkotótáborban, nyári egyetemen. 2006-ban első egyéni kiállítása szülővárosában, a Várgalériában. Számos kiállítás, pályázat résztvevője. Munkáit elfogadták több mint 40 [...]

Tamás András:

1956-ban születtem. Kétéves koromtól Marosvásárhelyen élek s nagyon vásárhelyinek érzem magam, annak pozitív és negatív vetületeivel. A Bolyaiban érettségiztem, egyetemet a bukaresti Polin, mint elektronikus végeztem. Fiaim: Péter (1988) és Gábor (1991). Első fényképezőgépem Ljubitel 2, nagyapám 1968-as ajándéka. Fotós behatások: Baráti beszélgetések itthon és a berecki alkotótáborban, a marosvásárhelyi Fotóklub (úgy 25 éve vagyok [...]

Török Gáspár:

1934. július 27.-én született Brassóban, erdélyi magyar történelmi család sarjaként. Éretségi után a bukaresti Építészeti Egyetem épületgépészeti kar hallgatója . Az 1990-es nyugdíjazásáig ebben a szakmában dolgozott különböző vezető beosztásokban. A családi hagyományoknak megfelelően, a hatvanas évektől muvészi szinten folytatja a fényképezést a Marosvásárhelyi Fotóklub keretein belül. Az ország és az öt kontinens több száz [...]