Mar

9

2010


Ismét meghitt hangulatú Kolping-estnek adott otthont a múlt hét közepén a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácsterme. Ötvös József református esperes megnyitotta Bálint Zsigmond Templomaink című fotókiállítását és bemutatta Lélekőrző falvaim című fotóalbumát. Sebestyén Péter plébános ft. Oláh Dénes főesperes Csorgóskút és Tekintetem a hegyek felé emelem című köteteit ismertette. Az est házigazdája Baricz Lajos plébános volt.

– Bálint Zsigmond művészete azért rendkívüli, mert fotói révén azt láttatja velünk, ami érték, mert fotóiról nyolcszáz év történelme köszönt ránk, mert tovább élteti a múltat. A nagyölyvesi templomban talán az utolsó élő kép előtt állunk, a nagyercseinek padjaiba már csak a turisták ülnek. Azért szeretem a képeit, mert mindenütt ott van az ember. Isten erdélyi munkatársának tartom őt – mondta Ötvös József esperes a kiállítás kapcsán, majd rátért a Lélekőrző falvaim című fényképalbum bemutatására. Erről már volt szó a Népújságban, de azért annyit mégis el kell mondani, hogy nem árt gyermekeink kezébe adni, hogy lássák, milyen volt a tilolás, a szilvaízfőzés, a szövés, a sajtkészítés, a kecskefejés, a szénégetés, hiszen a falu világa rohamosan átalakul, s az évszáza-dokon át őrzött értékek az idős emberekkel együtt végképp eltűnnek.
Bálint Zsigmond elmondta: Maros megye hetvenegynéhány műemlék templomát, amelyek közül sok Árpád-kori, szeretné bemutatni.

Kút akartam lenni

Ft. Oláh Dénes főesperes Csorgóskút című kötetéről Sebestyén Péter plébános beszélt. A könyvben szereplő írások a Vasárnapban jelentek meg. A címet a szülőfalu, a korondi csorgóskút ihlette. – Ő mindenkinek víz volt, és az is akart maradni. Szomjat oltó áldás. Se több, se kevesebb nem akartam lenni, csak kút. Kút, amely továbbadja mindazt, ami benne felbuzog. Nem ő a forrás! A forrás mélyebben van. De a kútnak nem áll jogában elhallgatni, elhazudni a forrás hangját. Egy idő után több lett számomra az egyszerű forrásnál. Léte felmagasztosult. Szomjat oltó, áldott vizével együtt átminősült. S egy bizonyos, múltba vesző nap óta tanítóm, oktatóm, példaképem, eszményképem, ideálom, számon kérőm és lelkesítőm lett… belépett az életembe – vallja a szerző, aki 2008. évi ezüstmiséje alkalmából szerkesztette kötetté írásait.
– Oszd meg a csorgóskút vizét minél több emberrel, hiszen a forrás nem apad el – mondta Sebestyén Péter a szerzőnek.
A Kolping-est a gyerekekről is szólt, Kovács Zsolt és Szabó Anna óvodások énekeltek, Máté Johanna Rozália pedig olyan mesét mondott, hogy a leggondterheltebb hallgató is megfeledkezett minden bújáról. Fellépett a Szent Cecília és a Jubilate Deo, akik a házigazdával együtt meglepetésekkel fűszerezve igazi szentgyörgyi hangulatot teremtettek.

Mezey Sarolta
forrás:Népujság

Dec

31

2009

Évbúcsúztató a fotóklubnál -vagy- Generációváltás

Kedden este az Oázis Alapítvány székhelyén évbúcsúztató gyûlést tartott a Marosvásárhelyi Fotóklub. Az ünnepi találkozón angyaljárás is volt, a klub tagjai szokás szerint megajándékozták egymást kis figyelmességekkel. Incze István klubelnök röviden összefoglalta az idei eredményeket.
Három olyan hagyományos rendezvényük van, amely alkalmat teremt arra, hogy a klubtagok bemutassák alkotásaikat. Az egyik az évente megrendezett téli tárlat, amely az idén január 6-án nyílt, 2010-ben viszont január 14-étôl várja a látogatókat a Bernády Házban. A fotóklub nemzetközi hírnevét öregbíti a fotóbiennále, amelyre már több mint 50 országból küldenek képeket. Ezenkívül igen népszerû rendezvénynek bizonyult elôször az idén augusztus 29- én – a magyar fotográfia napja alkalmából – a várban megrendezett fotópiknik. A különös tárlatra több fiatal, szárnybontó fotós is eljött és azóta a klub tagja lett, így több mint valószínû, hogy a rendezvényt jövôre is megszervezik. A fotóklub a Marosvásárhelyi Napok alkalmával is jelentkezni szokott kiállítással. Ezenkívül a testvérvárosok fotóklubjaival tartanak fenn szoros kapcsolatot, szerveznek cserekiállításokat.
Számos külföldi és országos kiállításon is sikerrel szerepeltek a fotósok. Brazíliában például nyolc tag munkáját fogadták el tárlaton, az elnök fényképét díjazták. A hazai szemlék közül a suceavai, slatinai tárlatokon voltak jelen: Török Gáspár, Haragos Zoltán munkái részesültek dicséretben.
Jövôre két kiadványt is szeretnének megjelentetni. Az egyik egy fotóriport lesz a piknikrôl, amelyben a rendezvény sajtóvisszhangját is tükrözik majd. 2010-ben tízéves lesz a Várgaléria, ennek tiszteletére ugyancsak kötetben örökítik meg mindazokat a tárlatokat, amelyeknek házigazdája volt a galéria.
Incze István elmondta, szeretnék, ha végre tisztázódna helyzetük a várban, hiszen a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal már rég tervezi, hogy felújítja az épületeket. Úgy érzik, tevékenységük révén méltók arra, hogy a város egy korszerû kiállítótermet biztosítson számukra.
A fotóklub jelenleg 20 taggal mûködik, akik hetente szakmai megbeszélést tartanak. Az elnök hangsúlyozta, nagyon örvend, hogy fiatalok is csatlakoztak hozzájuk, bármikor szívesen látnak olyanokat, akik úgy érzik, hogy hobbijuk a fotózás, és szeretnének többet tanulni, netán kiállítások alkalmával megmutatkozni az érdeklôdô közönségnek.

forrás: Népujság